Nekünk nem 8!

– A Nekem 8(bit) című kiállításunk megnyitójáról –


Új kiállítást nyitott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő szeptember 4-én, Újpesten, az Ifjúsági Házban. A Nekem 8(bit) című tárlat elsősorban a 80-as évek hangulatát idézi meg, a korszak legismertebb magyar és külföldi számítógépeivel, a tablókon pedig megismerhetjük a három legismertebb nemzetközi gyártó, valamint a hazai házi- és iskolaszámítógépek történetét is.

A kiállítást Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Beszédében jelezte, hogy az NJSZT már "otthon érzi magát" az Ifjúsági Házban, hiszen múlt évben az Apple történetéről rendeztünk sikeres kiállítást, amelyet sok száz – elsősorban újpesti – diák is ingyenesen tekinthetett meg. A múlt évihez hasonlóan az idei tárlatunk is ingyenesen látogatható Újpesten.

A Nekem 8(bit) az október végén záró MI és a Robot kiállítást váltja majd Szegeden, ahol az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának időszaki tárlata lesz. Az NJSZT a múlt értékeinek megőrzését kötelességének tekinti: egyedüliként, aki ezt a küldetést felvállalta, évi több tízmillió forintot áldoz világszínvonalú állandó tárlata fejlesztésére. Nekem 8(bit) – idézte a kiállítás címét az igazgató -, de "nekünk nem 8, hogy hogyan őrizzük meg az utókornak az IT-korszak történetét, a mesterséges intelligencia korának előzményeit."

Alföldi István a magángyűjtők szerepét is kiemelte, akiknek köszönhető – Nagy Károllyal az élen -, hogy rendkívül gazdag anyagot mutathatunk be Újpesten.

Nagy Károly, a tárlat társrendezője név szerint is megköszönte a magángyűjtők együttműködését, majd rendezőtársával, Képes Gáborral egy kis meglepetéssel is készült a megnyitó nagy számú közönségének. Hanyas vagy? – címmel olvasták fel írásukat, amely Szilágyi György humorista azonos című művének parafrázisa, a 28-asok nemzedéke helyett a "8bitesekre" alkalmazva.

Azok, akik a 80-as években voltak fiatalok, nevetve idézték fel a programcsereberék és mikroklubok korát. Szerencsére az idén 35 éves Commodore-64 vagy az idén 40 éves Atari VCS konzol a fiatalabbak számára is érdekes szelete az informatikának.

A megnyitón a sajtó képviselői mellett több neves informatikus is jelen volt, köztük Lukács József, a Homelab és Aircomp számítógépek konstruktőre, akit sok érdeklődő faggatott a "magyar Apple" születési körülményeiről. A megnyitó résztvevői a Vakondok IV című filmet is megtekinthették.

A tárlat Budapesten szeptember 22-ig, hétköznaponként 10 és 18 óra között ingyenesen látogatható: nemcsak a "8bitesek" nemzedékének ajánljuk, hanem mindenkinek, aki kíváncsi arra, hogy miként hódította meg az otthonokat és az iskolákat a számítógép.

Tárlatunk az utolsó nyitva tartási napon, szeptember 22-én 14 órától technikai okokból zárva tart.

Az NJSZT képgalériáját a Jövő múltja honlapon ITT, az Index.hu képeit pedig ITT tekinthetik meg.